Skip to main content

Molnár Ferenc: Az üvegcipő – ELMARAD

Március 2-án az előadás betegség miatt elmarad. A megvásárolt jegyek visszaválthatók az előadás napján vagy az azt követő héten a művelődési házban nyitvatartási időben. A helyszínen lehetőség nyílik új időpont befoglalására is: 2025. április 5. (szombat) délelőtt 11 órára.
Az online megvásárolt jegyek a Jegyx1 szolgáltató rendszerén keresztül kerülnek visszautalásra, vagy új időpont foglalására március 3. hétfő reggel 8 órától van lehetőség a készlet erejéig.

Vígjáték 3 felvonásban – az Ascher Oszkár Színház előadása

Egyszer minden férfiért eljő a Hamupipőke!
Aki a pocakosodó, beszürkült, kitaposott látszat mögött végre felismeri a dicsőséges, szikrázó valóságot: a Felhőpilótát! A férfira azonban egy másik nővel kötendő érdekházasság vár… (Kinek az érdeke?) A Hamupipőke saját romlatlan és naiv világnézetéből indul ki, amely szerint a Másik nő, a hűtlen nő fejére kell szakadnia az égnek! És aki pedig bordélyházba teszi a lábát, az halállal lakoljon!
Az előadás során a romlatlanság is okosabb, ironikusabb vonásokkal gazdagodik. Színházunk a kis Hamupipőke szemszögéből mutatja be a darabot, a realista játékstílust csupán finoman elemelve, mintha csak égszínkék üvegen át néznénk! 

Játsszák: Mihály Panka, Csányi S. Csaba, Kerti Tünde, Kántor Kolos, Pápai Éva, Balla Éva, Molnár Patrik, Szabó Zsuzsa, Kozma Fanni, Mikó Alexander, Mihály Gábor, Hajdu Levente, Frech’ Gábor, Cserkó Zsolt, Hazay Tímea, Talján Violetta / Bukovszki Eszter

Rendezőasszisztens: Cserkó Zsolt
Koreográfus: Pétery Melinda
Színházi technikus: Bakó Barnabás, Pleskó Péter
Rendező: Timár Tibor

Belépő: elővételben 2500 Ft, az előadás napján 3000 Ft.
Jegyvásárlás:
https://vigyazomk.jegyx1.hu/eloadas/3986/ascher-oszkar-szinhaz:–az-uvegcipo-

Támogató: Rákosmente Önkormányzata

Dátum

2025 márc 02
Lejárt!

Időpont

18:00 - 21:30

Részvételi díj

3.000 Ft

Típusok

1 - Eseti esemény,
3 - Kiemelt esemény

Helyszín

Rákoskerti Művelődési Ház
QR-kód