Skip to main content

Jazzpresszó – Borbély Műhely feat. Szabó Dániel

Borbély Műhely feat. Szabó Dániel

Kedves Közönségünk!

Szeretettel várjuk Önöket a koncertre, amely 18 éven fölüli látogatóink számára csak védettségi igazolvánnyal látogatható.

Borbély Mihály – szaxofon, fúvós hangszerek

Horváth Balázs – bőgő

Szabó Hunor – dob

vendég:
Szabó Dániel – zongora

A zenekar az ezredforduló táján alakult a nép- és világzene, a jazz és a kortárs zene területén egyaránt otthonosan mozgó, Artisjus, eMeRTON, Lovagkereszt, Szabó Gábor és Liszt-díjas, a Vujicsics együttes tagjaként pedig Kossuth- és Prima-díjat is elnyert Borbély Mihály vezetésével, hasonló szellemű és gondolkodású muzsikusok csatlakozásával. Improvizatív zenéjüket a jazz különböző irányzatainak, valamint a Kárpát-medence és a Balkán népzenei örökségének ötvözése jellemzi, érdekes dallamfordulatokkal, olykor finoman áttetsző, máskor erőteljes ritmusokkal, illetve kortárs zenei elemekkel. 2004-ben eMeRTon díjat kaptak „Az év jazz együttese“-ként. Hazai és európai koncertjeik mellett kétszer is nagy sikerrel szerepeltek Mexikóban. Eddig öt albumuk jelent meg a rangos BMC kiadó gondozásában, melyek közül kettő (Meselia Hill, Gyere hozzám estére) a tekintélyes hazai szaklap, a Gramofon kritikusi szavazásán elnyerte „Az év magyar jazzlemeze“ díjat.

A koncert különlegessége, hogy a zenekar korábbi zongoristája, a közel egy évtizede az USA-ban élő és ott is szép sikereket arató Szabó Dániel csatlakozik egykori kollégáihoz – izgalmas újratalálkozás tanúja lehet a Jazzpresszó közönsége!

 

Dátum

2021 máj 16
Lejárt!

Időpont

19:00

Részvételi díj

1.000 Ft

Típusok

1 - Eseti esemény,
3 - Kiemelt esemény

Helyszín

Vigyázó Sándor Művelődési Központ
QR-kód