Skip to main content

Sok szép kis jelen – éjszakai lélekjárás Dévényi Ádám dalaival – ELMARAD

Az előadás elmarad!

Az Ascher Oszkár Színház „Irodalmi Kávéház” sorozatából

Hegyi Norbert, Joós Tamás és Sándorfi Bence zenés irodalmi estje

Egy álomszerű, kicsapongó este története: a késő délutánból induló, s hajnalig tartó éjszakajárás során a dalokon keresztül megpillantjuk, megéljük újra „a sok szép kis jelent”, a gyerekkort, apát, anyát, szerelmeket, földi és égi hatalmakat, jelentős és jelentéktelen, de mégis emlékezetes pillanatokat. S talán megtudunk valamit arról, hogy összeállnak-e a szilánkok valami lehetetlen, színes egésszé.
Dévényi Ádám, a 2016-ban elhunyt dalszövegíró, zeneszerző életműve igazi felfedezés lehet azok számára, akik eddig csak mint az „Adj helyet” vagy a „Közeli helyeken” című dalok szerzőjeként hallottak róla. Életműve ugyanis vitathatatlanul a magyar könnyűzene-történet egyik csúcsteljesítménye: őszintesége, érzékenysége, szarkazmusa, humora, sajátos hangvétele egyaránt a legnagyobbak közé emeli őt.

Technikus: Paár Zsolt
Belépő: 1500 Ft

A program a Csekovszky Árpád Művelődési Házban valósul meg! Jegyek foglalhatók a Csekovszky Művelődési Ház elérhetőségein, illetve megvásárolhatók a helyszínen.

A férőhelyek korlátozott száma miatt, előzetes jelentkezést kérünk telefonon vagy e-mailen!

Támogató: Rákosmente Önkormányzata

Dátum

2023 márc 11
Lejárt!

Időpont

16:00 - 17:00

Részvételi díj

1.500 Ft

Típusok

1 - Eseti esemény,
3 - Kiemelt esemény,
Elmarad

Helyszín

Rákoskerti Művelődési Ház
QR-kód